2009. március 24., kedd

Robert Merle: Mesterségem a halál

Három okom is volt rá, hogy ezt a könyvet elolvassam. Először is, kedvelem a történelmi, ezen belül is a II.világháború idején játszódó regényeket, illetve erről az időszakról szóló dokumentum-könyveket. A másik, hogy nemrég tettem egy próbát az addig általam ismeretlen szerzővel, és a Malevil által megkedveltem. Ráadásként a Nagy Könyv első száz könyve között van, így együtt kihagyhatatlan volt számomra.

Az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajzát ismerhetjük meg gyermekkorától egészen a halálos ítéletének kihirdetéséig. A regény nagyon jól jellemzi a XX.század első felének Németországát, az akkori körülményeket és emberi karaktereket. A legelgondolkoztatóbb számomra a főszereplő szenvtelensége volt, amely a gyerekkori családi indíttatástól egészen a bitófáig változatlan maradt.

Jó könyv, Merle még olvasatlan regényei pedig továbbra is a várólistámon vannak!

Értékelés: 4.5/5

0 megjegyzés: