2009. május 15., péntek

Szepes Mária: A Vörös Oroszlán

Az utóbbi másfél évben előbb Müller Péter, majd Eckhart Tolle írásait olvastam spirituális témakörben. Eközben bukkant fel látókörömben Szepes Mária regénye egyes fórumokon, mint a témába illő, izgalmas és tartalmas regény. Egy ideje mint e-book a gépemen csücsült, de inkább eredeti könyvben szerettem volna elolvasni. A könyvtárból egy 1984-es példányt sikerült kikölcsönöznöm, melynek érdekessége, hogy ebben az évben engedélyezték először kiadni (az 1940-es évek elején íródott, a szocialista rendszer pedig sokáig nem szívlelte) és ahogy a borítón is látszik, műfajilag sci-fi besorolást kapott abban az időben.

A történet középpontjában tulajdonképpen az alkímia áll, a főhős többszöri leszületését és életeit követhetjük, ezzel együtt pedig a lelki fejlődését a rárakódó tapasztalatok által, a karma törvényei szerint. Maga a történet érdekes, ahogy a különböző szereplők jellemábrázolása is. A könyv olvasása közben azonban olyan bölcseletekkel, gondolatokkal leszünk gazdagabbak, melyek a téma iránt fogékony olvasókat nem hagyják hidegen.

Értékelés: 4/5

0 megjegyzés: