Hermann Hesse: Az Üveggyöngyjáték

A regény négy részre tagolódik:

1. Az Üveggyöngyjáték
Az író az alcím szerint egy közérthető, a játék történetébe való bevezetésre próbál kísérletet tenni, amely számomra igen szárazra és elvontra sikeredett. Az Üveggyöngyjátékról így ír a könyv fülszövege: "A titokzatos, megfoghatatlan Üveggyöngyjáték a szellemi élet egyik lehetősége, absztrakt eszme, virtuóz bánásmód az emberiség teljes kultúrkincsével, játék e kincs minden tartalmával, a tökély keresésének jelképes formája, egyfajta kifinomult alkímia, közeledés az önmagában egységes szellemhez, tehát Istenhez."
Az Üveggyöngyjátékot egy képzeletbeli tudósállamban művelik és irányítják. A székhelye Kasztília, a szervezetet pedig mely felügyeli és szervezi e szellemi játékot és tagjait, Rendnek nevezik.

2. Josef Knecht Magister Ludi életrajza
Ebben a fejezetben olvashatunk a főszereplő egész életéről, ez a könyv fő része. Knecht a Renbe való bekerüléstől kezdve fokozatosan magáévá teszi az Üveggyöngyjáték szellemiségét. Eleinte szellemi párbajt vív egy tanuló társával Plinio Designori-val, aki meglehetős hévvel kritizálja a játékot, míg Knecht mellette érvel.
Designori: "A te megbízatásod az, hogy rámutass: a természetes, naiv élet szellemi fegyelem nélkül elposványosodik, s okvetlenül az állati létbe vagy még lejjebb fejlődik vissza. Nekem viszont újra és újra emlékeztetnem kell téged arra, milyen kockázatos, veszélyes és végül is terméketlen az olyan élet, amely tisztán a szellemre épül."
Közben azonban sikerül a zárt, belső világból Designori és egy szerzetesi vendégeskedés valamint történelmi tanulmányai révén kitekintenie, "éberen sejteni kezdte a valóságot", nyitottabbá tette a világ iránt. Majd ambiciózussága, szorgalma, elhivatottsága által felér a csúcsra, megválasztják Magister Ludinak, a játék lebonyolításáért felelős legmagasabb vezetőnek, amit kiválóan lát el. Aztán újra találkozik régi vitapartnerével, Designori-val (aki Knecht-el ellentétben nem maradt a Rendben), újra kicserélik nézeteiket, immár jó pár év tapasztalattal a hátuk mögött.
Designori egy igen kritikus, de valós kritikája egy olyan kívülálló szemével, aki tisztában van a Rend működésével is: "... ahol élethossziglan veszélytelen, vértelen , bájos játékokat játszanak, és ahol minden zavaró életmozgást, minden nagy érzést, minden őszinte szenvedélyt, a szív minden hullámverését a meditatív terápiával tüstént helyreraknak, elhárítanak és semlegesítenek. Vajon nem mesterkélt, sterilizált, szőrszálhasogató, megnyirbált világ, félig-világ és látszatvilág ez csupán, amelyben ti gyáván vegetáltok, bűn nélküli, szenvedély nélküli, éhség nélküli világ, se-sava-se-borsa-világ, család nélkül, anyák, gyermekek nélkül, sőt szinte nők nélkül! Az ösztönéletet meditációval fékeztétek, a veszélyes, vakmerő és súlyos felelősséggel járó dolgokat, mint a gazdaság, a jog, a politika, nemzedékek óta gyáván másokra hárítottátok. Így élitek henye, here életeteket, terhes kötelességek és megélhetési gondok nélkül, és hogy ez ne váljék unalmassá, buzgón foglalkoztok ezekkel a tudós különlegességekkel: szótagokat és betűket számoltok, zenéltek, és játsszátok az Üveggyöngyjátékot - miközben kint a világ szennyében szegény, agyonhajszolt emberek valódi életet élnek és valódi munkákon munkálkodnak."
Knecht válaszából: "... A tudományosság nem mindig és nem mindenütt volt derűs, noha annak kellene lennie. Nálunk, ahol az igazság kultusza szorosan kapcsolódik a szépség kultuszához, és ezenkívül a meditációs lélekgondozáshoz, sohasem veszítheti el egészen a derűjét. Üveggyöngyjátékunk pedig egyesíti magában mind a három alapelvet: a tudományt, a szépség tiszteletét és a meditációt. Így hát az igazi Üveggyöngyjátékost úgy kell áthatnia a derűnek, ahogy az érett gyümölcsöt átitatja édes nedve, s elsősorban a zene derűjének kell hatnia benne, a zenének, amely nem más, mint bátorság, derűs , mosolygó tánclépés a világ borzalmai és lángjai között, ünnepi áldozás."
Élete vége felé meggyőződésévé válik, hogy a Rend egészségtelen, világtól hermetikusan elzárt és öncélú működése hosszú távon nem fenntartható és pusztulásra van ítélve. Ahelyett, hogy gépiesen végezné tovább feladatait, úgy dönt, hogy kilép a Rendből és világi életet él hátralévő éveiben.
Knecht a Rend főnökének arról, hogy miért akar távozni:
"Jó ideje eljutottam addig a határig, amikortól Üveggyöngyjáték-mesteri munkám már örökös ismétléssé, üres gyakorlattá és formasággá válik, s örömtelenül, lelkesedés nélkül, sőt néha hitetlenül végzem. Ideje volt, hogy abbahagyjam."
"... kockázatra, nehézségekre és veszélyekre vágyom, éhezem a valóságra, a feladatokra és tettekre, a nélkülözésekre és szenvedésekre is."
Designori álláspontja is változott némiképp a valós életről az évek során, világi élete nem töltötte el teljes megelégedettséggel. Emiatt azonban még inkább közeledett a két ember álláspontja egymáshoz, kevésbé voltak már dogmatikusak, hogy megtapasztalták mindkét világ árnyoldalait is. Designori segít visszailleszkedni Knechtnek a hétköznapi világba az által, hogy felfogadja fia mellé tanítónak.

3. Josef Knecht hátrahagyott írásai
Knecht fiatalkori költeményeit tartalmazza.

4. A három életpálya
Knecht képzeletbeli önéletrajzai különböző korokba helyezve. Tanuló évei alatt kapta feladatul ezek írását. Különösen tetszett A gyóntatóatya és az Indiai életrajz. Sorsról, szellemről, lélekről és annak vívódásairól, a majáról (káprázat).

A világtól, a valós élettől szándékosan elzárkózó, részt abból nem vállaló öncélú szellemiség a kollektív emberiség javát nem szolgálhatja, hosszútávú fejlődése és léte fenn nem tartható. Ugyanakkor, az egyén számára is fontos, hogy megtalálja élmények és tapasztalatok által a lelki továbbfejlődés útját. Valami ilyesmi summázatot tudok a történet tanulságaként idecitálni.
Az emberi szellem és kultúra dilemmáiból kaptam a könyv által egy elég tömény adagot. A mondanivaló rendben is van, azonban egy "földközelibb", közérthetőbb csomagolással sokkal élvezetesebb lehetett volna. Többször is gondoltam közben az olvasás végleges befejezésére, de aztán újra meg újra adtam neki még egy esélyt. A vége felé már kezdett olvasó-barátabbá válni a könyv.

Ezért a könyvéért Hesse 1946-ban Nobel-díjat kapott, nekem azonban A pusztai farkas és a Sziddhárta jobban tetszett.

Értékelés: 3/5