William Golding: A Legyek Ura

William Golding 1954-ben megjelent könyve egy, a civilizációból kiszakadt, zárt közösség tagjainak pár napos történetét meséli el.

Néhány gyerek egy lakatlan szigetre kerül, miután repülőgépük lezuhan. Életkoruk kb. 6 és 14 év közé tehető. Előbb csak kis csoportokat alkotnak a szerencsétlenség után, majd egy partszakaszon gyűlnek össze mindannyian, hogy közösen biztosítsák a túlélésüket. Mivel egyetlen felnőtt sem tartózkodik a szigeten, szinte azonnal átveszik a felnőttek szerepét, eldöntik és megszervezik a túléléshez szükséges stratégiát és feladatokat, és egyikük, Ralph személyében vezetőt is választanak. Ő legfontosabb feladatnak a tűzgyújtást és annak táplálását tartja, hogy az arra járó hajók észrevegyék a füstöt, ezáltal pedig megmenekülhessenek. Ezt a feladatot mindvégig a legfontosabbnak tartja, amit tulajdonképpen a civilizációhoz való visszatérés jelképének is tekinthetünk.
A gyerekek egyik csoportja eredetileg templomi énekkari tagok. Vezetőjük Jack, az első pillanattól kezdve ellenségesen viselkedik Ralphal. A feladatok meghatározásakor a kóristák a vadászatot választják. Az állatok elejtése az életben maradáshoz elengedhetetlen, de mint később kiderül, ez különös átalakuláshoz vezet a gyermeki lelkekben is.
Ralph szeretné, ha mindenki egyformán kivenné a részét a munkákból, akár kunyhóépítésről, akár a tűz táplálásáról legyen szó. A vadászok csoportja azonban csak a zsákmányszerzéssel foglalkozik, Jack öntörvényű viselkedése pedig az ellentétek kiéleződéséhez vezet. Odáig fajul a dolog, hogy Jack vezetésével kiválnak az addig formálisan egységes közösségből. A sziget egy másik részén, külön törzset alkotva telepednek le, a környezet és a vadászat visszasüllyeszti őket egy civilizáció előtti életformába, vademberekké válva egy primitív, törzsi életmódot élnek és így is viselkednek.
Ezzel párhuzamosan Ralph, az ő civilizált gondolkozásával és józanságával egyre inkább magára marad.
Az események előrehaladtával a vadászok egyre erőszakosabbá válnak, és rövid időn belül két, a közösségükbe nem tartozó gyerek is áldozatukká válik.
Röfi, Ralp kissé szerencsétlen, de eszes és kitűnő ítélőképességű cimborája a számára végzetes történések előtt a józanság hangján így próbálja jobb belátásra bírni a vadakat:
"Mi jobb: kifestett, ostoba vadakat játszani, vagy értelmesnek lenni, mint Ralp?... Mi jobb: a törvények szerint élni békés egyetértésben, vagy vadászni és ölni?... Mi jobb: a törvény s a szabadulás, vagy a vadászat és a felfordulás?"
Szavai azonban süket fülekre találnak, és végleg elhallgattatja a vadászok egyike.
Ezek után Ralph is űzött vaddá válik, szó szerint vadásznak rá a dzsungelben. Rágyújtják az erdőt, és tulajdonképpen a tűznek köszönheti végső megmenekülését. Annak a tűznek, amiért ha kellett, még a konfliktusokat is vállalta. Egy hajóról észrevették a hatalmas erdőtüzet és Ralph menekülése közben e hajó legénységébe fut bele a parton. A könyv utolsó oldalán Golding így tudósít az újra felnőttek közé csöppent gyermekről:
"Könnyek buggyantak ki a szeméből, zokogás rázta. Amióta a szigeten van, most először engedte el magát, testét vadul facsarták a fájdalom görcsei. ...Ralph mosdatlan, piszkos kis testével, összegubancolódott hajával, taknyos orrával hangosan siratta ártatlanságának elvesztését, az emberi szív sötétségét és Röfi nevezetű igaz, bölcs barátjának halálos zuhanását a sziklafennsíkról."

Különleges lélektani dráma, felkavaró és elgondolkoztató történettel.

Értékelés: 4/5