A regény Szabó Magda életének egy szeletét tárja fel, bepillantást engedve sorsának egy meghatározó kapcsolatába. Úgy érzem, egyfajta vallomás, gyónás e könyv.
A történet kiindulópontja szerint az írónő férjével miután nemrég nagyobb lakásba költözött, segítséget keres a háztartás feladatainak ellátásához. Így lép be az életükbe az idős Szeredás Emerenc, a környék egyik villájának házfelügyelője. Szorgalmas, lelkiismeretes ember, sokan ismerik és szeretik. A környék több társasházának a járdáját takarítja a legzordabb időjárásban is, emellett családoknál vállal főzést, takarítást. Már az első találkozásukkor feltűnik különös, tartózkodó viselkedése. Miután elvállalja a munkát elkezdődik köztük egy majd' húsz éven át tartó furcsa kapcsolat.
A címben szereplő szó jelképes értelme, az írónő előtt Emerenc lelkének és múltjának nagyon lassan, óvatosan, mindig csak résnyire feltáruló ajtaja. Jelleme, a kívülállónak furcsának tűnő viselkedése, még a gyermekkor történéseiből eredeztethető, amikor családi tragédia részese, aztán korán elszakad családjától és dolgozni kezd, fiatal korában nem teljesedhet be szerelme, későbbi élete során pedig hol egy rabló, hol pedig egy bosszúálló szomszéd tettei ejtenek lelkén sebet. Azonban ha szolidaritást vállalt valakivel, részvéte egyetemes volt, mindenkinek járt. Mindenféle üldözöttet megmentett, lehetett az zsidó kisgyerek, német vagy orosz katona, akár bujkáló ávós is. Az állatok sem voltak kivételek e tekintetben. Lakásának csak az előterében fogadott vendégeket, a tabunak számító szoba titkos menedék volt macskáinak a zord külvilág elől. Viola, az írónőék által talált kutya szorosabb, lelki köteléket alakított ki Emerenccel, mint új gazdáival.
Különös volt Emerenc szeretete is. Akit szívébe zárt, aki "övé volt", azt étellel, ruhákkal, tárgyakkal ajándékozta meg. Az elfogadást elvárta, ugyanakkor el nem szívesen fogadott semmit. Zsarnoki volt szeretete, ellentmondást nem tűrő. Az öregasszony és az írónő között ez sokszor furcsa helyzeteket okozott. Nagyon komoly ellentétpár voltak, két különböző felfogással, egyikük kétkezi munkás, másikuk értelmiségi. Mégis egy nagyon szoros kötelék, és összezördülésekkel tarkított szeretetteljes kapcsolat alakult ki köztük.
"... attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van, rég megérthette volna, de csak azt érti meg, amit akar."
A történet legdrámaibb pontján azzal, hogy Emerenc lakásának ajtaját egészségét féltve, életét megmentendő, segítségnyújtás szándékával - Emerenc szándékával ellentétesen - rátörik, lelkének és emberi méltóságának ajtaját törik be egyszerre. Mindez a jó szándékú írónő asszisztálásával történik, akit bizalmába fogadott Emerenc, feltárta előtte élete ajtaját. Emerenc elárulva, megalázva, megszégyenítve , szuverenitását elveszítve éli meg kórházbeli lábadozását. Ezek után a szomorú végjáték következik, az írónő feszült, gyötrődő lelkifurdalással, vívódással, kétségekkel tekint múltba és jövőbe egyaránt. Végül Emerenc utolsó kétségbeesett tenni akarásával megoldja a bizonytalan jövő problémájának csomóját.
"Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászonzsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe ...
Hogy lehetett volna bármikor is megmagyarázni őt, irgalma anatómiáját, amely állatokkal népesítette be a házát, Emerenc fegyelmezetlenül volt jó, meggondolatlanul nagylelkű, csak egy másik árva előtt leplezte le árvaságát, sose közölte, milyen egyedül van, míg, mint a Hollandi, egymaga kormányozza titokzatos hajóját, mindig ismeretlen vízen, mindig ideiglenes viszonyulások szelében."
Szép és drámai történet ez, az emberi lélek kifinomult ábrázolásával, belső monológokkal. Nekem az tette különlegessé, hogy a valóságra épül, Szabó Magda magánéletének egyes részeiről is tudósít. Számomra - talán mert Szabó Magdától ez az első amit olvastam - szokatlanok voltak hosszú, néha bonyolult fogalmazású mondatai, ám e mondatokból szépség, elegancia és klasszikus műveltség sugárzik.
Értékelés: 4/5
A címben szereplő szó jelképes értelme, az írónő előtt Emerenc lelkének és múltjának nagyon lassan, óvatosan, mindig csak résnyire feltáruló ajtaja. Jelleme, a kívülállónak furcsának tűnő viselkedése, még a gyermekkor történéseiből eredeztethető, amikor családi tragédia részese, aztán korán elszakad családjától és dolgozni kezd, fiatal korában nem teljesedhet be szerelme, későbbi élete során pedig hol egy rabló, hol pedig egy bosszúálló szomszéd tettei ejtenek lelkén sebet. Azonban ha szolidaritást vállalt valakivel, részvéte egyetemes volt, mindenkinek járt. Mindenféle üldözöttet megmentett, lehetett az zsidó kisgyerek, német vagy orosz katona, akár bujkáló ávós is. Az állatok sem voltak kivételek e tekintetben. Lakásának csak az előterében fogadott vendégeket, a tabunak számító szoba titkos menedék volt macskáinak a zord külvilág elől. Viola, az írónőék által talált kutya szorosabb, lelki köteléket alakított ki Emerenccel, mint új gazdáival.
Különös volt Emerenc szeretete is. Akit szívébe zárt, aki "övé volt", azt étellel, ruhákkal, tárgyakkal ajándékozta meg. Az elfogadást elvárta, ugyanakkor el nem szívesen fogadott semmit. Zsarnoki volt szeretete, ellentmondást nem tűrő. Az öregasszony és az írónő között ez sokszor furcsa helyzeteket okozott. Nagyon komoly ellentétpár voltak, két különböző felfogással, egyikük kétkezi munkás, másikuk értelmiségi. Mégis egy nagyon szoros kötelék, és összezördülésekkel tarkított szeretetteljes kapcsolat alakult ki köztük.
"... attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van, rég megérthette volna, de csak azt érti meg, amit akar."
A történet legdrámaibb pontján azzal, hogy Emerenc lakásának ajtaját egészségét féltve, életét megmentendő, segítségnyújtás szándékával - Emerenc szándékával ellentétesen - rátörik, lelkének és emberi méltóságának ajtaját törik be egyszerre. Mindez a jó szándékú írónő asszisztálásával történik, akit bizalmába fogadott Emerenc, feltárta előtte élete ajtaját. Emerenc elárulva, megalázva, megszégyenítve , szuverenitását elveszítve éli meg kórházbeli lábadozását. Ezek után a szomorú végjáték következik, az írónő feszült, gyötrődő lelkifurdalással, vívódással, kétségekkel tekint múltba és jövőbe egyaránt. Végül Emerenc utolsó kétségbeesett tenni akarásával megoldja a bizonytalan jövő problémájának csomóját.
"Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászonzsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe ...
Hogy lehetett volna bármikor is megmagyarázni őt, irgalma anatómiáját, amely állatokkal népesítette be a házát, Emerenc fegyelmezetlenül volt jó, meggondolatlanul nagylelkű, csak egy másik árva előtt leplezte le árvaságát, sose közölte, milyen egyedül van, míg, mint a Hollandi, egymaga kormányozza titokzatos hajóját, mindig ismeretlen vízen, mindig ideiglenes viszonyulások szelében."
Szép és drámai történet ez, az emberi lélek kifinomult ábrázolásával, belső monológokkal. Nekem az tette különlegessé, hogy a valóságra épül, Szabó Magda magánéletének egyes részeiről is tudósít. Számomra - talán mert Szabó Magdától ez az első amit olvastam - szokatlanok voltak hosszú, néha bonyolult fogalmazású mondatai, ám e mondatokból szépség, elegancia és klasszikus műveltség sugárzik.
Értékelés: 4/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése