Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanóban

A regényt bevezető jegyzetében Márai így ír:
"Hősöm arc- és jellemvonásaiban az olvasó bizonyára felismerni véli Giacomo Casanova, a 18. század e hírhedt kalandorának jellegzetes arcélét.
E felismerés ellen, mely egyesek szemében talán vád is, nehéz lenne védekezni. Hősöm átkozottul hasonlít ama mindenre elszánt, hazátlan s mindenestől talán mégis boldogtalan vándorlegényre, aki 1756. október 31-én éjfélkor kötélhágcsón ereszkedett le a velencei ólomkamrákból a lagúnákba, s egy Balbi nevű kicsapott szerzetes társaságában menekült a Köztársaság területéről München felé. Mentségem annyi, hogy hősöm élettörténetéből engem nem a regényes történet érdekelt, hanem a regényes jellem."
E jellem regénybeli vizsgálata tette számomra felejthetetlenné és nagyszerűvé Márai könyvét.

A velencei szökése után útban München felé Giacomo a Bolzanó nevű kisvárosban, egy fogadóban keres átmeneti menedéket. A hírre, hogy a hírhedt Casanova a városba érkezett, a hölgyek és asszonyok izgatottan összesúgnak, mindenki látni szeretné, mi lehet a vonzereje a szélhámos idegennek. A fogadóban, ahol megszáll, rögtön kikezd a szolgálólánnyal, később néhány kíváncsi nőszemély is meglesi. A negyven felé közeledő, mégcsak nem is szép arcú, tömzsi Casanova első látásra megütközést kelt e nőkben, de amikor szobájából kilép, és szemtől szemben áll velük, valami megfoghatatlan, a férfiből áradó kisugárzást éreznek. Ám Giacomonak ez csak játék, mint ahogy az egész élet az. Írónak vallja magát, "aki jár a világban, s gyűjti művéhez az anyagot". Megélhetéséhez velencei párfogójától kér levélben pénzt, ami gyorsan elfogy, hamiskártyásként szerez további összegeket, valamint a fogadóbeli szálláshelyén szerelmi tanácsokat osztogat néhány aranyért csalódott férfiaknak, nőknek.

Mindeközben azonban eszébe jut egy öt évvel korábbi afférja egy 15 éves lánnyal, Franciskával. A rövid kapcsolatnak Párma grófja vetett véget, egy párbaj során súlyosan megsebesítette Giacomot, és halállal fenyegette, ha még egyszer a közelébe férkőzik a lánynak. A múltat és jelent összekötő kapocs az, hogy Párma grófja és a grófné, Franciska jelenleg Bolzanóban lakik. Egy este folyamán, Giacomo meglepetésére megjelenik az idős gróf a fogadóban; beszéde van az idegennel. Ezúttal nem fenyegető szándékkal, hanem hogy ajánlatot tegyen. Franciskának, igen rövid és tömör kívánságát tartalmazó levelét hozta magával, mely Casanovának íródott. A grófné ugyanis - férje elmondása, és a levél tanúsága szerint - öt év óta sem tudta kiverni a fejéből a kalandort, szerelmes belé, látni akarja.

Később, Franciskával való találkozásakor Giacomo így beszél a gróf kívánságáról a grófnénak:
"Azt mondta, ajándékozzalak meg az éjszaka műfajommal, a kalanddal. Azt mondta, csináljam remekbe művem, ezt az éjszakát. Pénzt kínált, szabadságot, levelet, mely megvéd és átkísér az országhatárokon. Azt mondta, hogy beteg vagy, Franciska, szerelembe estél, s megkért, gyógyítsalak ki. Azt mondta, nekünk adja ezt az éjszakát, mely éppen olyan rövid, és éppen olyan hosszú, mint az egész élet, s csináljam meg a lehetetlent, éljük át egy éjszaka a szerelem minden elragadtatását és csalódását, s aztán váljunk el, reggelre, utazzak a világba, hová sorsom szólít, s te majd visszatérsz palotádba, emelt fővel, s megaranyozod és melengeted Párma grófja életének utolsó időszakát... S még azt is akarta, hogy vigasztaljalak meg és bántsalak meg, ahogy kell, hogy reggelre vége legyen mindennek közöttünk, s pontot tegyünk a mondat végére..."

Az egyezség megszületik, kissé keletlenül ugyan a fura ajánlat hallatán, de azt elfogadva készül Casanova az éjszakai találkára. A gróféknál aznap éjjel rendezett álarcosbálra is meghívást kap, ott lenne az első találkozása a grófnéval. Az asszony azonban megelőzi, a fogadóban felkeresi Giacomot. A könyvnek ez a legérdekesebb szituációja, csúcspontja szerintem. Mindketten álarcban vannak, a grófné a bálra férfinak, Casanova pedig nőnek öltözve. Nemcsak a jelmezek tekintetében, hanem lélektanilag is felcserélődnek a szerepek. Franciska az epekedő szerelmes, a hódító, Giacomo pedig e tekintetben védekező, elutasító. Franciska érvelése az, hogy azóta az első találkozás óta érzik mindketten, hogy egymásnak lettek teremtve, szerelem ég bennük egymás iránt, Casanova azonban nem meri felvállalni ezt az érzést, mert fontosabbak neki az újabbnál újabb kalandok. Ám ettől az éjtől fogva Casanova soha sem feldheti szerelmének tényét, mindig, mindenhol kísérteni fogja, megátkozza mindaddig, míg a férfi vissza nem talál hozzá. A velencei kérlelhetetlen, s egy olyan éjszaka után válnak el egymástól, ahol a gróf elképzelésével ellentétben a nő vigasztalta a férfit és ő is bántotta meg egy kicsit. Casanova azonban erősebbnek érezte sorsának hívó szavát, jellemének parancsát, életét szenvedéllyel, veszéllyel, hontalanul kell leélnie, hogy beteljesíthesse rá kiszabott végzetét.

Márai 40 éves volt - tehát egy idős művének főszereplőjével - mikor e regényével elkészült, szinte biztosra veszem, hogy egy kicsit önmagát is beleírta. A könyv egyes részeinél arra gondoltam, hogy Márai prózai művében milyen szépen, szinte versszerűen fejti ki szereplőinek gondolatait, ahogy a versek szövegeit, úgy a könyv gondolatait is figyelemmel kell olvasni. Sűrűn előforduló bölcs és találó mondatainál elégedetten csettintettem.
Nagyon jó lélektani regény és filozófia a szerelemről, a boldogságról és boldogtalanságról, az írásról, életről és halálról, sorsról és végzetről.

Értékelés: 5/5