Hemingway: Akiért a harang szól című könyvének olvasása után (amely szintén a spanyol polgárháború idején játszódik, mint fikciós regény) bukkantam Orwell könyvére. Hemingway és Orwell is újságíróként került Spanyolországba, ám Orwell néhány hónapon keresztül részt is vett önkéntesként a harcokban. Spanyolország elhagyása után fél évvel írja meg e visszatekintő, elemző beszámolóját. A politikailag rendkívül kaotikusnak, nehezen átláthatónak mondható polgárháborús ország életének fél év alatt lezajló politikai és társadalmi változásait, összefüggéseit mutatja be a saját sorsán keresztül. Ez idő alatt Orwell is kénytelen volt átértékelni magában a szocializmus eszméjével kapcsolatos dolgokat. A benne való hite e pár hónap alatt megerősödött, ám megtapasztalta, hogy gyakorlati megvalósulása hazugságba, erőszakba torkollik. Ezek az élményei nagyban hozzájárultak a pár évvel később megszülető Állatfarm (még később az 1984) megírásához.1936. december végén érkezik Katalónia fővárosába, Barcelonába. Első kézből akart információkat szerezni a háborúról, ezért jelentkezik harmincadikán a Lenin laktanyában, és belép a Partido Obrero de Unificcacion Marxista (röviden: P.O.U.M., magyarul: Marxista Egységes Munkáspárt) milíciájába. Az önkéntesek kiképzés csak az alaki gyakorlatokra szorítkozott, éppen az hiányzott amire egy katonának a legnagyobb szüksége van: a fegyver, de mint sok másból, ebből is hiány volt akkor.
"... az újoncok már-már megtanultak egyszerre lépni és vigyázzba állni, de ha tudták is, hogy a géppuska melyik végén jön ki a golyó, egyebet bizony nem tudtak. Egyszer egy fegyveres Carabinero lépett oda hozzánk pihenőidőben, és megengedte, hogy szemügyre vegyük a puskáját. Kiderült, hogy az egész szakaszban rajtam kívül senki sem tudja, hogyan kell csőre tölteni, azt pedig, hogy miképpen kell célozni vele, még kevésbé."
Ruházatuk szintén rossz állapotú volt, egyedül az elszántságuk volt az, ami nem hiányzott, bár voltak akik csak kalandvágyból csatlakoztak hozzájuk, például jónéhány teljesen tapasztalatlan tizenéves. Így indultak az aragóniai frontra.
A front előtt 5 km-el kaptak rozsdás, siralmas állapotú puskákat, Orwell egy 1894-es, 40 éves Mausert.
A Monte Pocero nevű hegyoldalban foglalták el állásaikat, hogy ott - ahogy Orwell nevezi - lövészárok-háborút folytassanak. A szemközti hegyen több mint 700 méterre voltak a fasiszták, képtelenség volt a fegyvereikkel ilyen távolságból eredményesen tüzelni, hiányos felszerelésük miatt ezért a hideg volt a legnagyobb ellenségük.
Orwell a harctéren eltöltött idő alatt olyan tapasztalatokat szerez a szocializmus eszméjéről, hogy megerősíti a belé vetett hitét. Eltűnnek az emberek közötti különbségek, megszűnik a tisztelgés, az alá-fölé rendelt viszonyt nem a megfélemlítés, hanem a bajtársiasság jellemzi. Az elvtárs és bajtárs megszólítások váltják fel az uram-ot. Mindenüket rangra való tekintet nélkül egyformán megosztották egymással. Később soha többé nem tapasztal ilyen idealizált viszonyokat, a megvalósult szocializmus (mint a Szovjetunió) szándékosan eltorzította az eredeti eszmét, szörnyállamot épített ki, melyet a hatalom és erőszak tobzódása jellemzett.
Három hét után harminc fős angol csapat érkezett leváltásukra, új harcálláspontra kerültek, Monte Oscuróra. Február közepén ezt a helyet is elhagyták, és a Huescát ostromló egységekhez osztották be Orwelléket.
Mivel heteken át semmi sem történt a fronton, szálláshelyükön, egy tanyaház csűrjében jobbára pártpolitikai viták folytak. E beszélgetések alkalmával ismerte meg jobban Orwell a kaotikus spanyol politikai helyzet szereplőit és azok céljait.
(Furcsa ellentmondás számomra, hogy eredetileg munkásforradalomnak indultak az események, aztán a kommunisták fokozatos jobbra tolódásával visszarendeződtek bizonyos folyamatok, hogy aztán a baloldali rivalizálást kihasználva végül Franco nyerje meg a háborút.)
Orwell felvázolta a könyv 1-2 fejezetében a politikai viszonyokat, hátha érdekel mást is az akkori történelem, a lényeget én is feljegyzem az akkori spanyol, a köztársaság oldalán harcoló pártokról. (Orwellhez hasonlóan én is arra kérem az olvasót, ha valakinek ez unalmas vagy bonyolultnak találja, ugorja át ezt a részt.)
A három legfontosabb fasiszta-ellenes spanyol párt "irányvonala" ekkor a következő volt a polgárháború tekintetében:
P.S.U.C. (Katalónia Szocialista Pártja)
"... most nem időszerű a forradalom továbbviteléről beszélni. (...) A jelenlegi szakaszban nem a proletárdiktatúráért, hanem a parlamentáris demokráciáért harcolunk."
A Szovjetunió ezt a pártot támogatja. Előbb a hatalmat akarja megszerezni a lehető legszélesebb támogatással, és csak aztán akar szocializmust kialakítani. A forradalomnak ezért nem híve, Orwell ellenforradalmi pártnak nevezi.
P.O.U.M. (Marxista Egységes Munkáspárt)
"A fasizmus egyetlen igazi alternatívája a munkásellenőrzés. (...) A munkásoknak ragaszkodniuk kell minden egyes megszerzett vívmányhoz... (...) A háború és a forradalom egymástól elválaszthatatlanok."
Ők tehát a forradalomban hisznek, és abból nem is akarnak engedményeket tenni.
C.N.T.-F.A.I. (Anarchista Szakszervezeti Szövetség és politikai szárnya)
"(1) közvetlen munkásellenőrzés az iparban, a szállításban, a textilüzemekben stb.;
(2) a helyi bizottságok vegyék át a kormányzat feladatát; le a tekintélyelvű központosítással;
(3) megalkuvást nem ismerő szembeállás a burzsoáziával és az egyházzal."
"Hozzávetőlegesen tehát a következőképpen festett a helyzet: az egyik oldalon a munkásellenőrzés hívei, a C.N.T.-F.A.I., a P.O.U.M. és a szocialisták egy csoportja; a másik oldalon a centralizált kormányzati rendszerért és a militarizált hadseregért kiálló jobboldali szocialisták, liberálisok és kommunisták."
Később a kommunisták (P.S.U.C.) egyre hangosabban azt hangoztatták, hogy a P.O.U.M. "trockista" szervezet, az ellenség zsoldjában álló erőknek titulálták tagjai, a munkások százezreit, az életüket feláldozni is kész, spanyol és külföldi, a fasizmus ellen harcoló katonákat. (Tulajdonképpen azoknak a tisztogatásoknak volt az előjele ez Spanyolországban a kommunista ideológia tekintetében, ami azokban az években a Szovjetunióban, egy évtized múlva pedig Magyarországon is lezajlott.)
De most vissza Orwell fronton töltött eseményeihez. Eljött a tavasz, és alig valami történt vele. Támadás nem volt egyik fél részéről sem, a legnagyobb veszélyt az eltévedt lövedékek jelentették.
Március vége felé egy kelés támadt a kezén, a monflorite-i kórházba viszik. Mire visszatér a frontra, arcvonaluk előrébb tolódott. Hamarosan egy fasiszta hadállás elleni támadásban vesznek részt, Orwell sebesülés nélkül megússza.
Április 25-én egy újonnan érkezett szakasz leváltja őket, 26-án már ismét Barcelonában vannak. Itt az addig viszonylag nyugodt város hamarosan felbolydul. Az anarchisták és a kommunisták közötti politikai rivalizálás és gyűlölködés (előbbiek előre akarják vinni, utóbbiak meg akarják fékezni a forradalmat) előrevetítette egy összecsapás lehetőségét.
Május 3-án a Guardia Civil csendőrei elfoglalják az addig az anarchisták által felügyelt telefonközpontot. Utcai harcok kezdődnek, Orwell milícista társaival a P.O.U.M. épületeit védi, felesége egy szállodában tartózkodik. Hatodikán a helyzet normalizálódik, a harcok befejeződnek, erőfitogtatásként a valenciai kormány rohamgárdistákat küld a városba. Ekkor és a következő hónapokban a barcelonai légkört félelem, gyanakvás, gyűlölet, cenzúrázott újságok, zsúfolt börtönök, élelmiszerért sorban álló tömeg és páváskodó fegyveresek jelenléte jellemezték. A barcelonai harcok ürügyül szolgáltak arra, hogy Katalóniát Valencia közvetlen ellenőrzése alá vonják, siettessék a milíciák feloszlatását, a P.O.U.M. betiltását, melyre majd június 15-16-án kerül sor.
Három nappal a barcelonai harcok befejezése után Orwellék visszatértek a frontra, Huesca alá. Itt 10 nap telhetett el, amikor egy fasiszta orvlövész eltalálta a nyakán. Nyaki lövést ritkán szoktak túlélni, neki viszont hihetetlen szerencséje volt. Felépülése érdekében több kórházban is megfordul. Katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, megkapta a leszerelő papírját.
Barcelonába visszatérve a felesége figyelmezteti, hogy volt P.O.U.M.-milícistaként bebörtönözhetik, ezért napokon keresztül bujkálásra kényszerül. Érzik, hogy nincs értelme tovább az országban maradniuk, a hazautazás mellett döntenek, melyben a brit konzul lesz segítségükre. Az utolsó éjszakákat Orwell a szabad ég alatt tölti, nappal viszont még megpróbálja kijuttatni a börtönből a milícia-beli felettesét - sikertelenül. Végül június 23-án feleségével elhagyják Spanyolországot.
1938 áprilisában kiadják „Hódolat Katalóniának” című könyvét, mely polgárháborús élményeiről szól, és egyben emléket állít a POUM-milícia önkénteseinek, akik a tragikus végű „kétfrontos” küzdelemben vettek részt a kommunista titkos rendőrség és a Franco-gárdisták gyilkos harapófogójában.
A történelmet kedvelőknek, politika iránt érdeklődőknek mindenképp érdemes elolvasniuk.
Értékelés: 4/5
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése