2010. január 14., csütörtök

Cseres Tibor: Vízaknai csaták

Cseres Tibor, a mára sajnos eléggé elfeledett szerző, az Írószövetség egykori elnöke, az 1960-as években írta egyik legismertebb történelmi regényét, a II. világháború idején játszódó Hideg napokat, amit évekkel ezelőtt én magam is olvastam. A nyolcvanas évek elején jelent meg az Én, Kossuth Lajos című, szintén figyelemre méltó, képzeletbeli Kossuth-önéletrajza. Pár évvel később pedig a Vízaknai csaták.
Cseres maga is Erdélyben született, Gyergyóremetén látta meg a napvilágot 1915-ben, amikor már javában dúlt az I. világháború. Nem véletlen hát, hogy foglalkoztatták szülőföldjének és az akkori korszaknak az eseményei, melybe magyar kisebbségiként beleszületett. Ráadásul a Vízaknai csaták megjelenése idején (1988-ban), ismét kezdtek kiéleződni a román-magyar ellentétek, többek közt a Ceauşescu-féle, a kisebbségeket sujtó intézkedések, és a falurombolási tervek miatt. Könyve magyarázatul is szolgál a régi sérelmek, ellentétek kialakulásáról, történetéről.

A több, mint 800 oldalas regény, nagyívű történelmi és családi tabló. Az erdélyi Moldovan György 90 évének története, melyben a közvetlen és közvetett rokonai, felmenőinek, utódainak nagy része a történelem viharának szemlélője, alakítója, vagy éppen elszenvedője volt az 1848-as eseményektől egészen 1940-ig. Arról nincsenek információim, hogy a család tagjai közt voltak-e valós személyek is, a megidézett nemzetközi, román és magyar politikusok azonban tevékenyen részt vettek a történelem alakításában, az eseményekben való részvételüknek az ábrázolása, beszédeik szó szerinti idézése hitelesen jelenik meg a könyv lapjain. Gyanítom, komoly kutatómunka előzte meg a történet megírását, számtalan eredeti dokumentum, jegyzőkönyv felhasználása kellett hozzá, magyar és román részről egyaránt.

A címben szereplő Vízakna a romániai Szeben megyében, Nagyszebentől 18 km-re helyezkedik el. Az itt található tíz gyógyhatású, sós vizű és négy édesvizű tó a 20. század elejére fürdővárossá tette Vízaknát. 1849. február 4-én itt került sor a vízaknai ütközetre, Bem erdélyi hadjáratának egyik legvéresebb vesztes csatájára. A háromszáz halott honvédet a csata után a vízzel teli Nagyaknába dobták, ahonnan 1890-ben egy felhőszakadás hét tetemet csaknem ép állapotban dobott felszínre. A regényben egyikük, az a Hozsváth Károly, aki Moldován Györgynek a vér szerinti apja, bár ő ezt csak a fenti események után tudja meg anyjától. A különböző nemzetiségek egymásrautaltságának, keveredésének remek példázata a regény. 1848 októberében két felkelő csapattal szemben is Ioan Moldovan főbírónak, a román nemzetőrség parancsnokának fellépése mentette meg a vízaknai magyarokat. Moldovan letétette a fegyvert a magyar nemzetőrség tagjaival, garantálva bántatlanságukat. Ioan Moldovan, György nevelőapja volt, bár édesgyermekének hitte élete végéig. A könyv olvasása közben bizony igen kusza családi kapcsolatoknak lehetünk tanúi, előfordulnak "balkézről" született gyerekek, unokatestvérek között létrejövő alkalmi kapcsolatok. Jó példa erre Moldován György, akinek feleségétől három gyermeke született, de egy-egy elcsábulás eredményeként egy román nőtől, Lenucától két gyermek, és a szintén román mostohatestvérétől, Aszpáziától is született egy lánya. Szerencsére a könyv melléklete tartalmaz egy családfát, amely hasznos segítséget nyújthat, amikor már elbizonytalanodnánk a szereplők hovatartozását illetően.
A regény valódi értéke a család szereplőinek sorsán keresztül kirajzolódó viharos történelmi korszakok - néhol már-már túlságosan is - részletes bemutatása, aprólékos elemzése. Erdély a kiindulópont az 1848-as eseményekkel, magyarokat mészárló románokról tudósít a könyv ebbéli része. Később György mostohatestvére, a román Aszpázia, Bukarestbe kerül, és Erzsébet királyné udvarhölgyeként tudósítja leveleiben testvérét az udvar és a román állam történéseiről. Sok, Románia történelmével kapcsolatban számomra eddig ismeretlen dolgot tudtam meg e könyv lapjairól. A román államiság később kezdődik, mint a regénybeli történet. Érdekessége okán utánanéztem, de a könyvben is történik rá utalás, hogy a Havasalföldön és Moldvában kialakuló román fejedelemségek több mint három évszázadon át az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt álltak, de belső autonómiával rendelkeztek. A 19. század második felében Havasalföld és Moldva függetlenné váltak a törököktől. A két fejedelemség 1862-ben egyesült. Az új ország neve Románia lett, Bukarest fővárossal, és a török birodalomban autonóm státuszt élvezett. A parlament 1866-ban Hohenzollern Károly porosz herceget választotta fejedelemmé.
Románia 1877-ben Oroszország oldalán belépett az orosz-török háborúba, és a török csapatok veresége után 1877. május 10-én parlamenti kiáltványban kinyilvánította állami függetlenségét. A fejedelem 1881-ben I. Károly néven az ország első királya lett.

A történetbeli főbb szereplők közül Moldován Károly, György féltestvére romániai orvosként több háborúban is ellátta a sebesülteket, így megfordul az 1877-es orosz-török-román, az 1913-as román-bolgár háborús csatatereken, és az I. világháborúban is részt vesz. Moldován György ügyvédként dolgozik, a görögkeleti felekezet ügyeivel foglalkozik évtizedeken át, mint a szebeni érsek-metropoliták mindenkori jogtanácsosa. Az I. világháború után, amikor Erdély Románia részévé válik, parlamenti képviselő is. Fia, Mikes Magyarországon telepedik le, újságíróként dolgozik, az I. világháború idején hadapródnak áll, felveszi nagyapja emlékére a Hozsváth nevet, megjárja a román hadifogoly tábort, majd a világháborút lezáró békeszerződésről, Párizsból informálja apját.

A román, az erdélyi, és a magyarországi politikai közélet kisebbségeket, nemzetiségeket érintő csatározásai részletesen, szemléletesen mutatják be az egymásnak feszülő, alkalmanként gyilkos indulatokat. Tény, hogy a Erdélyben a kiegyezés utáni években már létszámukat tekintve többségben éltek a román nemzetiségűek. A világháború kitörése előtti években az erdélyi románok autonómiát követeltek Erdélynek, sikertelenül.Tudjuk, hogy a Monarchia nemzetiségi feszültségei is okolhatók a háború kirobbanásáért, az akkori erdélyi román Kisebbség helyzete azonban össze sem volt hasonlítható a romániai magyarokéval, mert az erdélyi románok sokkal jobb körülmények között éltek. Persze ez nem tántorította el a román nacionalistákat attól, hogy Erdély Romániához csatolását követeljék. A világháború kitörésével ez a követelés felerősödött. 1916-ban Románia szerződik az antanthatalmakkal, mellyel egyértelmű célja Nagy-Románia megteremtése, melynek része lenne Erdély, és a kelet-magyarországi Tiszántúl nagy része is.
A regény legrészletesebben kifejtett eseménysora az I.világháború történéseinek bemutatása elsősorban a részt vevő országok sikereinek, kudarcainak, na meg a Moldovan-család tagjainak nézőpontjából. A román csapatok betörnek Erdélybe, viszont fordul a hadiszerencse, és hamarosan Bukarest hónapokra német megszállás alá kerül. Aztán újabb fordulat következik be, a németek meggyengülve elhagyják Romániát. 1918 végén (szinte az utolsó pillanatban) Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter vezetésével magyar küldöttség tárgyal Aradon az erdélyi Román Nemzeti Tanács képviselőivel. A magyar kormányzat "keleti Svájcot", területi autonómián alapuló államot akar megvalósítani. A románok elutasítják, Erdély Romániához való csatolása a céljuk. Novemberben a román hadsereg betör Erdélybe, majd (hivatkozva a bolsevizmus magyarországi hatalomra jutásának veszélyére) pár hónap múlva elfoglalják a Tiszántúl egy részét, és végül Budapestre is bevonulnak.
Erdélyben magyar és román nemzetőr csapatok alakulnak. A csaknem 10 000 főből álló székely hadosztály komoly ellenállást fejtett ki a románokkal szemben a háború idején, bár fokozatosan hátrálva a magyar főváros felé, de sikeresen lassította a többszörös túlerőben lévő román hadsereg előrenyomulását. Amikor már nem volt tovább tartható a helyzetük, a felesleges vérontást elkerülendő, nagy részük megadta magát, román hadifogságba kerültek. Erdélyi szülőföldjükre való visszatoloncolásuk után komoly retorzióban részesültek a románok részéről. 1918. decemberben Nagyszebenben megalakul az Erdélyi Kormányzótanács, mely kimondja Erdély elszakadását Magyarországtól.
Az 1919-es békekonferencián pedig megkezdődik a vita a magyar területekért. E könyvből hallottam először arról a tervről is, mely szerint a csehek korridort terveztek elfogadtatni a nagyhatalmak bizottságával, mely Nyugat-Magyarországon keresztül kötötte volna össze Csehszlovákiát Jugoszláviával. A kérelmet elutasították. Ausztria ugyancsak Nyugat-Magyarország területére pályázott, nem is sikertelenül: 4312 négyzetkilómétert 340 917 lakossal népszavazás nélkül Ausztriához került. Az akkori döntéshozatalok hátteréről egy érdekes idézet a könyvből (egy amerikai nyilatkozata Hozsváth Mikesnek, a Pesti Hírlap párizsi tudósítójának):

"Nyugat-Magyarországnak Magyarországtól való elszakításának osztrák igényét a szövetségesek azért teljesítették, mert megakartak büntetni egy nemzetet, amely magáévá tette a kommunizmust, és megjutalmazni szomszédját, Ausztriát, amely elutasította Budapest csábítását."

Hogy ennek a résznek mennyi a valóságalapja, nem tudom, de talán nem állhat túl messze a valóságtól, és ha így van, akkor nagyfokú igazságtalanságról tanúskodik.

1920-ban kerül sor a trianoni határváltozásokra, a történelme során a magyar nemzetet ért, egyik legnagyobb traumára. Megcsonkított ország, idegen ország fennhatósága alá került magyarok millióival. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása gyakran nem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain. Többek közt Erdélyt Romániának ítélik.

Ettől kezdve Moldovan György ügyvédként és román parlamenti képviselőként számtalan vallási és kisebbségi sérelemről, erőszakos megtorlásról szerez tudomást Erdélyben. A 30-as években tovább folyik a magyar- és zsidóellenesség.
1940. augusztusában, egy változó világpolitikai időszakban Erdély sorsáról tárgyal a magyar és a román küldöttség Turnu Severinben. Magyarország a határok kiigazítására törekszik, Románia viszont csak lakosságcserét fogadna el tárgyalási alapként. A tárgyalások megegyezés nélkül értek véget, a két ország német-olasz döntést kérvényez. Augusztus 30-án a német és olasz kormány által hozott döntőbizottsági határozat megszületik. A II. bécsi döntés által Észak-Erdély ismét Magyarországhoz tartozik. Moldován György nem sokkal ezután, 91 éves korában meghal.

A regény nem szépirodalmi, hanem történelmi szempontból tetszett. A könyv rengeteg új, eddig számomra ismeretlen epizóddal ismertetett meg, főleg a román történelemből - a királyi dinasztiáról éppúgy, mint az ország I. világháborús politikájáról.
A könyv nagy történelmi tabló a magyar-román kapcsolatokról és együttélésről, egy meghatározó időszakból, máig is érvényes tanulságokkal.

Értékelés: 4/5

0 megjegyzés: