2010. március 3., szerda

A fizikusok - Öt modern dráma

A kötetben szereplő XX. századi drámák különböző korokban játszódnak, ám szereplői korunkra jellemző embertípusokat és problémákat jellemeznek, vetnek fel.

Gorkij 1902-es, Éjjeli menedékhely című naturalista drámájában szinte egyetlen "szalonképes" figura sincs, a szereplők ki vannak taszítva a társadalomból, semmivel sem rendelkeznek. Munkanélküliek, naplopók, szerencsétlen, züllött emberek élnek egy menedékhelyen, egy mai hajléktalanszállónak megfelelő helyen. Se pénzük, se reményük nincs egy jobb életre. Többnyire lopásból, kártyázásból szerzett pár kopejkájukat elisszák. A lelkiismeret, a szeretet, a becsület csupa felesleges, fényűzésre alkalmas fogalom, aminek ebben a világban nincsen érvénye. A semmi borítja árnyékát erre a világra. Luka, az öreg vándor egy időre itt száll meg, megjelenésével felkavarja az állóvizet. Szeretet, megértést prédikál, és úton-útfélen hirdeti: nincsen olyan ember, akinek ne lenne valamilyen csakis őrá jellemző értéke, tiszteletre méltó tulajdonsága. Szinte Megváltóként bolyong a mélyben, hogy azután hirtelen ismét távozzon. Ám nemcsak megváltóként értelmezhető, hanem szélhámosként is: mindenkit becsap és rászed, hamisan prédikál. Az embert tisztelni kell, hirdeti egy olyan környezetben, ahol a tisztelet és szeretet erőtlen fegyver a szegénységhez, kitaszítottsághoz és megalázottsághoz képest. Az itt élők többsége beletörődik saját helyzetébe, elfogadják azt, és így is élnek tovább. Egyikük azonban, a színész - az öreg szavai hatására - nem tud belenyugodni a megváltoztathatatlanba, elmenne innen, végül mégis tragédia jelzi kitörési vágyának hiábavalóságát.

Brecht, a Kurázsi mama és gyermekei című 1939-ben keletkezett darabja a harmincéves háború idején játszódik. Kurázsi mama katonákkal üzletel, "a csatamezők hiénája". Ha működik is benne az anyai szeretet, ennél jóval erősebb a pénznek, a haszonnak a szeretete. Ügyes, bátor asszony (nevét is onnan kapta, hogy ötven cipó megszerzése érdekében keresztülvágott az ágyútűzön), és mégis: olyannyira vak, hogy mindig rosszul választ: béke helyett a háborúra szavaz, mert csak a háború révén tud megélni, és gyermekei megmentése helyett is alkudozik, ad-vesz, áruival törődik. A túlélés számára a legfontosabb, és nem látja be, hogy a minden áron való túlélni akarás egy pontnál önnön ellentétébe fordul át: a halálba, gyermekei elvesztésébe. A gyermekei halála nem végzetszerű, hanem a sorozatosan rossz választások eredménye. Kurázsi mamának el kellett vesztenie a gyermekeit, mert nem a saját életét élte. Alkalmazkodott a háború törvényeihez, elfojtotta természetes érzéseit, és lassan emberi mivoltából is kivetkőzött.

Az 1949-es Az ügynök halála című Arthur Miller dráma az önmagát elveszítő kisemberről szól. Álom és valóság egybemosódik Willy Loman, a főszereplő számára. Az álmodozás visszavezeti a múltba, amely ezáltal mintegy megelevenedik, másfelől ez az álom az amerikai valóságra is vonatkozik: a Nagy Amerikai Álomra, amely a minden lehetséges ígéretével hitegeti az embereket. Egyfelől Loman saját álmainak a foglya, nem veszi észre a valóságot, másfelől viszont úgy tűnik, az Amerikai Álom nem létezik többé.
Loman családja felfigyel rá, hogy az ügynök egyre többet beszél magában - Loman ilyenkor a múltba sétál át, és dialógust folytat másokkal, például elhunyt testvérével. Loman a csőd szélén áll, az álmokba menekül. Nemcsak kisember, hanem tehetségtelen ember is, rossz üzletember, eleve alkalmatlan a pályára, ám ezzel nem hajlandó szembenézni, önmagának is hazudni kezd: illúziókkal veszi körül magát, és illúziókat kényszerít fiaira is. Fiával Biffel rendkívül feszült a viszonya, de nem véletlenül: Biff kezdettől tisztában van mindennel, látja hogy a sikerhez vezető út hazugságokkal és csalásokkal van kikövezve, ezért úgy dönt, hogy nem lép rá erre az útra. Az önámítás és a tisztánlátás nehezen tűrik meg egymást, végül Loman a halálba menekül.

A New Orleansban játszódó A vágy villamosa (1947) Stanley Kowalski és Blanche ellentétéből építkezik. Stanley, feleségével Stellával, szegényes negyedben élnek. Megérkezik hozzájuk Stella testvére, Blache, túladva a családi birtokon, szinte nincstelenül. A durva természetű Stanley, - aki asszonyára könnyen kezet emel, könnyen előtör állati énje -, már az elejétől fogva bizalmatlan a jövevénnyel szemben. Blanche tiszta, romlatlan nőnek adja ki magát, a közelmúltjában azonban titok lappang. Feslett életet élt, amelyről Stanley infókat szerez és le is leplezi a nőt. Blanche a rideg valóság elől az álmaiba menekül, Stanley viszont két lábbal áll a földön (faragatlanságával együtt is), az ő kettejük - valóság és álomvilág - párviadala tulajdonképpen a történet, melynek a végén Blanche elmegyógyintézetbe kerül.

Dürrenmatt A fizikusok (1962) című darabjában a tudósnak mint személyiségnek a felelősségét vetette fel, ám ennél tovább jutott, és magáról a modern világról mondott ítéletet. A magán elmegyógyintézetben három ápolt a főszereplő, egyikük Einsteinnek, másikuk Newtonnak képzeli magát, mindketten gyilkosságot követnek el, egy bizonyos cél érdekében. A harmadik Möbius, aki a legártalmatlanabbnak tűnik közülük. Ő rájött a minden elképzelhető felfedezések rendszerének a titkára, és látva, hogy a politika, a gazdaság miként állítja a tudományt egyre embertelenebb célok szolgálatába, önként vonult be az elmegyógyintézetbe, hogy így mentse meg az emberiséget saját felfedezésétől. Csakhogy véletlenül a lehető legrosszabb bolondokházát választotta ki magának: társai éppen erre a felfedezésre vadásznak. A fizikusok nemcsak a tudósok felelősségéről szól, hanem arról is, hogy bármiképpen cselekedjünk is, tetteink következménye fölött nincsen hatalmunk. Dürrenmatt következtetése: az igazi szabadság nem más, mint annak a belátása, hogy nem vagyunk szabadok.

Az öt dráma közül - élvezeti értékét tekintve - A vágy villamosa nyerte el leginkább a tetszésemet, de legalább egyszer mindegyikkel érdemes megismerkedni, hiszen a XX. századi drámairodalom meghatározó műveiről van szó.

Értékelés: 3/5

1 megjegyzés:

Dana írta...

Tavaly értem ennek a kötetnek a végére, de egy korábbi kiadásénak, amiben A vágy villamosa helyett Beckett Godot-ra várva darabja volt - szerintem különben a legjobb darab a kötetben. Egészen nyomott hangulatú különben az egész, alámerítkezés a 20. század elfuserált és kilátástalan valóságában.